Várj, amíg eljön az órád
Kiadó: Kulcslyuk Kiadó, 254. oldal, puhakötés, magyar
Méret: 135 mm x 170 mm x 20 mm
Kiadás
éve: 2024. május
Popper Péter "India-könyve" az életmű egyik legszínesebb, legolvasmányosabb darabja, melyben a szerző arról vall, mit tanított neki a Kelet, hogyan változtatta meg a nyugati pszichológiára és filozófiára épülő gondolkodását. A személyes élményekkel és szórakoztató anekdotákkal teli kötet három indiai utazás történetén keresztül avat be mindabba, amit a neves pszichológus e nagy spirituális hagyománnyal bíró, ám gyorsan változó kultúrában megtanult, megtapasztalt. "Talán ez India legfontosabb tanítása az én számomra: ne sirasd, ami nem jött el hozzád, vagy amihez te nem érkeztél el idejében. Ebből tudhatod, hogy nem volt megírva sorsdöntő találkozásotok az Élet Könyvében – vagy a karmádban, ahogy tetszik. Nem vagyok Ázsia-rajongó. Nem hiszem, hogy a Távol-Keleten boldogabbak, egészségesebbek, harmonikusabbak az emberek, közelebb élnek a teremtés műhelyéhez, mint bárhol a világon. Nem hiszem, hogy aki a saját hazájában – ahova talán nem véletlenül született – nem találja meg a szellemi útját, idegen kultúrában megtalálja. Terentius híve vagyok, aki kétezer évvel ezelőtt arra figyelmeztetett, hogy csak égboltot vált, nem lelket, aki áthajózik a tengeren. Nem akarom, hogy megtérj a hinduizmushoz, Buddhához, a dzsain Mahavirához, sem a jógát mai formájába öntő Patandzsalihoz. Én csak mesélni akarok Indiáról, szélsőséges szubjektivitással mindarról, ami ott közel jött hozzám."
Felnőttnek lenni
Kiadó: Kulcslyuk Kiadó, 167. oldal, puhakötés, magyar
Méret: 115 mm x 175 mm x 11 mm
Kiadás
éve: 2021.
Mindenki igazán felnőtt-e, aki testileg nagyra nőtt, sok évet tudhat maga mögött, és állampolgári jogai vannak? Hátha csak egy felnőtt méretű cipőben, jelmezben botladozó gyerek? Mit jelent felnőttnek lenni gondolkodásunkban, érzelmeinkben, kapcsolatainkban, szexuális fantáziánkban és az ágyban? Nem jobb-e valamit megőrizni és vállalni gyermeki és kamaszos világlátásunkból, érzelemvilágunkból? Az ifjúság és vénség közötti évtizedekről töpreng és vitatkozik önmagával ebben a könyvében a szerző.
Lélek és gyógyítás
Kiadó: Kulcslyuk Kiadó, 222. oldal, puhakötés, magyar
Méret: 115 mm x 175 mm x 12 mm
Kiadás
éve: 2022.
Popper Péter e könyvében a klinikai lélektan ismert képviselőjeként bepillantást enged szakmája műhelytitkaiba. Ismerteti a leginkább elterjedt egyéni és csoportos pszichoterápiás módszereket, a beszélgetéstől a pszichoanalízisen és a hipnózison át a pszichodrámáig. Megírja, hogy a mai társadalmi valóságban milyen gondok és kétségek gyötrik a pszichoterapeutát, és hogy szerinte kiből válhat sikeres gyógyító. A könyv igyekszik eloszlatni a pszichoterápiával szemben támasztott túlzott reményeket, illúziókat és csodavárást. Ugyanakkor fontos ismereteket kínál a kételkedőknek, a fölényeskedőknek, a pszichoterápiára előítéletekkel tekintőknek.
Hazugság nélkül
Kiadó: Kulcslyuk Kiadó, 140. oldal, puhakötés, magyar
Méret: 115 mm x 175 mm x 10 mm
Kiadás
éve: 2022.
Hazudunk hiúságból és érdekből. Tekintélyünk és presztízsünk féltése miatt. Becsvágyaink megvalósításáért. Félelemből. Sőt, sokszor élvezetből is - ez utóbbi egyfajta hatalmi játék a lelkekkel. A fölény mámora, hogy be tudtuk csapni őket. Okosabbak vagyunk náluk. A hatalmunkban vannak. A hazugsággal úgy manipuláljuk őket, ahogy akarjuk. Igen, ez valódi mámor lehet. S közben ritkán vesszük észre ennek a fölénynek a szánalmas voltát. Ugyanakkor lehet-e hazugság nélkül élni? Valószínűleg nem lehet. És mégsem tudunk ebbe belenyugodni. Valaki hazudik bennünk, valaki pedig haragszik érte. Ketten volnánk?
Mi az élet étterme?
Kiadó: Kulcslyuk Kiadó, 300. oldal, puhakötés, magyar
Méret: 130 mm x 170 mm x 20 mm
Kiadás
éve: 2023.
Mi az élet étterme? - Popper Péter beszélgető szakácskönyve, kétségekkel fűszerezett étel- és életreceptjei
Popper Péter egyik legkülönlegesebb művét tartja a kezében az olvasó: egy rendhagyó életmód- és szakácskönyvet, melyet elsősorban a neves pszichológus indiai tartózkodásai ihlettek. A keleti életbölcseletet és -gyakorlatot saját személyiségén szűri át, és azt mutatja meg belőle, ami meggyőződése szerint egy mai nyugati ember számára is befogadható és hasznos. Szemléletmódot vázol fel az egészség testi és lelki feltételeiről, s mindarról, ami ezen a téren rajtunk múlik, amit önmagunkért tehetünk. A szerző célja semmiképp sem az volt, hogy tankönyvet vagy módszeres ismeretterjesztő művet írjon – a kötetet szabad asszociációi építik fel és teszik igazán élvezetessé. Ha vele tartunk, számos területre nyerhetünk bepillantást ebben a színes szellemi kalandban. Olvashatunk sorsról és végzetről, betegségről és gyógyulásról, a szexuális élet zavarairól és serkentőiről, az ájurvédikus szellemi gyakorlatokról, az ásványi kövek és a gyógynövények használatáról, az ételek színének és ízének hatásairól, masszázsról, légzéstechnikákról, meditációról és jógáról – közben pedig megtanulhatunk különböző izgalmas keleti ételeket és italokat (többek között lasszit, halvát, raszát, dahlt, curryt) készíteni.
A tigris és a majom - Popper Péterrel beszélget Mihancsik Zsófia
Kiadó: Kulcslyuk Kiadó, 448. oldal, puhakötés, magyar
Méret: 130 mm x 175 mm x 20 mm
Kiadás
éve: 2023.
Popper Péter 2023. november 19-én lenne 90 éves. A 90. születésnapjára jelenik meg újra az életműsorozat keretében Mihancsik Zsófia beszélgetőkönyve, amelyből páratlanul összetett, árnyalt képet kaphatunk a legendás pszichológusról. Mihancsik Zsófia bátran és sokszor kritikusan kérdez, Popper Péter pedig hasonlóan bátran és nagyon őszintén válaszol. Éveken át beszélgetnek, tabuk nélkül: családról, párkapcsolatokról, politikáról, vallásról, hitről, pszichológiáról, társadalomról, félelmekről, döntésekről – mindenről, aminek Popper életében jelentős szerepe volt. Ritka izgalmas kitárulkozás ez, lebilincselő olvasmány mindazok számára, akik szeretnék jobban megismerni egy korszak megkerülhetetlen gondolkodóját, és megnézni az ő szemével a világot. "'Hát nem tudja? Csak két típusú ember van a világon. Majmok és tigrisek. A majmok nagy csapatban élnek a fákon, mindig izgatottak, valami nagyon fontos történik közöttük. A tigrisek barlangokban laknak, egymástól nagy távolságokra, nyugodtan, méltósággal. Ők a nagyvadak. A beszédükről lehet felismerni őket. A majmoknak sztorijaik, panaszaik, aranyköpéseik vannak. A tigriseknek bolyongásaik, szenvedéseik és megismeréseik. De csak az egyik nyelven lehet beszélni, vagy majomul, vagy tigrisül. A másikat elfelejtjük.' Nagyon fiatal voltam akkoriban, amikor ezek a szavak megmentettek az elmajmosodástól, amire komoly hajlamom volt. Azután egyszer ezt felidéztem Mihancsik Zsófiának, aki addig beszélgetett velem, amíg egy interjúkötet nem lett belőle. Igyekeztem végig az igazat mondani, még ha rossz fényt is vet rám. Fogadják jóindulattal és megértéssel."
Hogyan választunk magunknak sorsot?
Kiadó: Kulcslyuk Kiadó, 368. oldal, keménytábla, magyar
Méret: 130 mm x 175 mm x 20 mm
Kiadás
éve: 2020.
Popper Péter legendás előadásain egy gombostűt sem lehetett leejteni. Hatalmas műveltsége, karizmatikus előadásmódja, eredeti gondolkodása, fanyar, szarkasztikus humora felejthetetlenné tette ezeket az alkalmakat – nem csoda, hogy hosszú évtizedeken át zsúfolásig megtelt minden terem, ahol meg lehetett hallgatni a neves pszichológust. Ő pedig szívesen mesélt a lélek dolgairól, előadást még betegen is csak ritkán mondott le, mert amíg a színpadon vagy a katedrán ült, a fizikai kényelmetlenségekről és fájdalmakról is megfeledkezett. Amikor az ország különböző pontjain kisebb közösségek előtt beszélt, őt kísérő felesége, Kati olykor kézikamerával rögzítette előadásait, s ezek a felvételek a családi archívumba kerültek. 2020-ban, Popper Péter halálának 10. évfordulóján gyermekei úgy határoztak, hogy emléke előtti tisztelgés gyanánt e zárt körben rögzített és még sohasem publikált anyagokat nyomtatott formában közkinccsé teszik. A könyvben ezek mellett helyet kaptak olyan, a Nyitott Akadémián tartott előadások is, melyek terjedelmi okok miatt nem fértek bele a 2010-ben megjelent nagy sikerű Lélekrágcsálók című gyűjteményes kötetbe. A könyv lapjain megelevenedik valami a hajdani együttlétek hangulatából is, miközben Popper Péter az élet nagy témáiról – sorsról és végzetről, önismeretről, kapcsolatokról, érzésekről és értékekről – gondolkodik a maga összetéveszthetetlenül egyedi és izgalmas módján. Gyakran kételkedve, de örök kíváncsisággal és újra meg újra feltámadó reménnyel kutatja az élet rendjét és törvényét, olykor válaszokat, megoldásokat, máskor pedig csak némi gyógyírt és vigasztalást kínálva azoknak, akik vele tartanak ebben a szellemi kalandban.
Ne menj a romok közé!
Kiadó: Kulcslyuk Kiadó, 181. oldal, puhakötés, magyar
Méret: 115 mm x 175 mm x 12 mm
Kiadás
éve: 2021.
Az ember sokszor végtelen hosszú láncot vonszol maga után: a múlt emlékeit. S előfordulhat, hogy már csak életének romjai között él. Ez a könyv visszahívás a valóságba. Ne a múltban élj, ami már nincs, a jövőn se tépelődj, ami még nincs, csak a jelent éld teljes erőddel és odafigyeléssel. Így lesz hiteles az életed.
A belső utak könyve
Kiadó: Kulcslyuk Kiadó, 212. oldal, puhakötés, magyar
Méret: 115 mm x 175 mm x 15 mm
Kiadás
éve: 2022.
Popper Péter indiai útja során tanulmányozta az ősi gyógymódokat, a jógát, a sok évezredes életbölcseletet. Azt tapasztalta, hogy a hinduizmusban nem ködös misztikus sejtésekről, erőlködve megvalósított "gyakorlatokról", hanem élő szellemi áramlatról van szó, amelynek nincs merev szabályrendszere. Álláspontja szerint a modern európai kultúrába nem lehet mechanikusan átemelni a Távol-Kelet ősrégi tanításait és gyakorlati útmutatásait, amelyek teljesen más történelmi és társadalmi viszonyok között keletkeztek. Mindenkinek saját magának kell megtalálnia a számára megfelelő szellemi utat, kialakítani az önnevelés és -fejlesztés egyénre szabott módszereit. Ehhez kíván segítséget nyújtani ez a könyv.
Popper Péter - Szerelemről józan nappalon
Kiadó: Kulcslyuk Kiadó, 202. oldal, puhakötés, magyar
Méret: 180 mm x 135 mm x 20 mm
Kiadás
éve: 2023. február 7.
Mit reméljünk a szerelemtől, az együttéléstől, a házasságtól, ha ahova csak nézünk, kudarcos próbálkozásokat látunk?
Hiszen a párkapcsolat évezredek óta megoldatlan problémája az emberiségnek, vélte Popper Péter, aki ennek ellenére - vagy tán épp ezért - rengeteget foglalkozott a témával. Hitte, hogy ha nincsenek is mindenki számára jól működő, univerzális megoldások, néha a sors kegyéből, vagy talán saját döntéseinknek és cselekedeteinknek köszönhetően, létrejöhet két ember között a valódi összetartozás. Az pedig olyan nagy érték, hogy minden erőfeszítést megér.
Ebben a válogatáskötetben a szerző életművét jól ismerők is sok csemegét találhatnak, hiszen olyan (pár)kapcsolati témájú előadásokat gyűjt egy csokorba, amelyek kisebb közösségek előtt hangzottak el: a bensőséges légkörben Popper Péter ritkábban tárgyalt kérdésekről is megszólalt, és bátran fogalmazott. Mesélt empátiáról és tapintatról, durvaságról, szeméremről és intimitásról, szakításról és újrakezdésről, férfi- és női szerepekről, hűtlenségről és illúziókról, kompromisszumos kapcsolatokról, elmérgesedett viszonyokról - és nagyon őszintén a szexről. Vagyis a párkapcsolatról, a szerelemről úgy, ahogy józan nappalon nézi az ember: realistán, önbecsapások nélkül, de azért szem előtt tartva a valódi értékeket, és sohasem feladva a reményt.
Popper Péter - Fáj-e meghalni?
Kiadó: Kulcslyuk Kiadó, 152. oldal, puhakötés, magyar
Méret: 120 mm x 180 mm x 10 mm
Kiadás
éve: 2024.
"És ez a legfurcsább: a semmi, hogy lehet többé sohse lenni, – ez a
legérthetetlenebb: végső lakójául agyamnak a nagy csodálkozás marad csak, hogy
voltam és hogy nem leszek." Szabó Lőrinc: Csak az imént Ebben a könyvben
Popper Péter Szabó Lőrincéhez hasonló borzongó csodálkozással igyekszik
farkaszemet nézni a nagy, félelmetes titokkal: a halállal. Igen, titokról van
szó, hiszen míg a meghalás folyamatáról fiziológiai és pszichológiai értelemben
is tudunk egy keveset, magáról a halálról semmit. A halálról csak hiteink,
reményeink, feltételezéseink, elméleti konstrukciónk vannak, bizonyosságunk
nincs. Ez a kötet sem adhat – nem ezért érdemes kézbe venni. Hanem azért, mert
a halál kikerülhetetlenül eljön mindannyiunkért, és minél jobban igyekszünk
elnyomni, elhárítani ezt a titokban mindig ott kísértő gondolatot, annál
nagyobb lehet bennünk a feszültség és a félelem. Ezek pedig azt is
megnehezítik, hogy a maga teljességében éljük meg az életünket, amíg még tart.
Popper Péter fel mer tenni magának számos izgalmas kérdést, melyek időről időre
bennünk is felmerülhetnek. Jó lenne-e örökké élni? Vagy talán az élet értéke
éppen abból fakad, hogy mulandó? Lehet-e már valaki életében halott? Joga van-e
az embernek megölni magát? Valóban a semmi, a nemlét marad csak, vagy
valamilyen formában a halál után is folytatódhat az élet? Lehetséges-e, hogy
van lélekvándorlás, s ha van, az új lény azonos-e a régivel: én fogok újra megszületni,
vagy nem én? Megvédhet-e a vallás (vagy bármi más) a halálfélelemtől?
Megbékülhetünk-e végül az elmúlással?